Tisztelt Szülők!
A járványügyi adatok nyomon követése alapján látható, hogy Magyarország jelenleg biztonságos, ezért szeptember elsején a nevelés-oktatás megkezdése a hagyományos módon fog megtörténni.
A járványügyi helyzetre tekintettel a következő intézkedések bevezetésére kerül sor:
- Az iskolát kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, pedagógus és dolgozó látogathatja. Szülő, vendég csak előzetes (telefonos vagy elektronikus) bejelentés után léphet be az épületbe.
- Kérjük, a kedves szülőket, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés áll fenn.
- A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező. A bejáró tanulók számára az autóbuszon továbbra is kötelező a maszk viselése.
- A testnevelés órákat az időjárás függvényében jellemzően szabad térben fogjuk megtartani.
- A megfelelő védőtávolság betartására különösen odafigyelünk a mosdókban, illetve az öltözőkben.
- A tanévnyitó ünnepséget szabadtéren rendezzük. A rendezvény során, amennyiben azon részt kívánnak venni, kérjük a távolságtartásra, maszkviselésre, kézfertőtlenítésre vonatkozó szabályokat tartsák be. Amennyiben az időjárás nem engedi a szabadtéri helyszínt, az ünnepség iskolarádión keresztül kerül megrendezésre.
- Osztálykirándulásokat, tanulmányi kirándulásokat nem szervezünk a közeljövőben.
- Az intézmény bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt biztosítunk, ennek használata minden az épületbe belépő tanuló, dolgozó, vendég számára kötelező. Kérjük, hívják fel Önök is a gyermek figyelmét, hogy az intézménybe érkezéskor, étkezések előtt és után mindig alaposan mosson kezet vagy fertőtlenítse a kezét (a gyerekek, tanulók esetében inkább javasolt a szappanos kézmosás). Kéztörlésre papírtörlők használatát részesítjük előnyben.
- Kiemelt figyelmet kell fordítani az alapvető higiénés szabályok betartása.
- Kérjük legyenek segítségünkre abban is, hogy a gyermekeknek megtanítsuk az úgynevezett köhögési etikettet: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, majd a használt zsebkendő szemetes kukába dobása és alapos kézmosás, esetleg kézfertőtlenítés.
- Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak fogjuk tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.
Köszönjük a közreműködésüket!