Tájékoztatjuk Önöket, hogy gyermekük kötelező jelleggel országos kompetenciamérésben vesz részt.

A mérés ideje: 2021 május 26. 8.00-12.00

Az országos kompetenciamérés a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók matematikai eszköztudását és szövegértési képességeit vizsgálja. A tesztek olyan feladatokból állnak, amelyek elsősorban nem az iskolai tanterv konkrét megvalósulását mérik, hanem a tanulóknak azt a képességét, hogy a tanultakat hogyan tudják alkalmazni valódi problémák, helyzetek megoldásában.

Az ország összes iskolájának minden feladatellátási helyén a 6., 8. és 10. évfolyamos mérésben érintett tanulók azonos időpontban és azonos körülmények között írják meg a tesztet.

A Tanulói kérdőív azt a célt szolgálja, hogy a belőle nyert adatok segítségével az eredményeket ne csak önmagukban, hanem a tanulók és a feladatellátási helyen rendelkezésére álló lehetőségek, valamint a rájuk jellemző körülmények figyelembevételével tudják elemezni. A kérdőívet lezárt borítékban is vissza lehet küldeni. A tanulói kérdőív kitöltése nem kötelező. A kérdőív kitöltésének és visszaküldésének határideje: 2021. május 27.

A Mérési azonosító kártyát nem szabad visszaküldeni a Tanulói kérdőívvel együtt, azokat a szülőknek kell megőrizniük.

A felmérés eredményeiről többféle publikáció készül majd. A https://www.kir.hu/okmfit honlapon a tanulók, szüleik és intézményeik a Mérési azonosító birtokában hozzáférhetnek a tanulói szintű eredményekhez. Emellett a teljes adatfeldolgozást követően a hazai szaksajtóban és különböző tanulmánykötetekben jelennek meg a mérés eredményei, tapasztalatai.

 

Amennyiben kérdésük merül fel az országos kompetenciaméréssel kapcsolatban, keresse gyermeke osztályfőnökét az általa megadott elérhetőségek valamelyikén!