1040-re emelkedett az ökoiskolák száma 2019. október 18-án, amikor intézményvezetőként átvehettem az Ökoiskola Cím megszerzését igazoló okleveleket az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium jóvoltából a Balassi Intézetben.
Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntötte a megjelenteket. Ismertette az Ökoiskola Cím legfontosabb jellemzőit és az ökoiskolák feladatait, melyből talán legfontosabb, hogy a pedagógusoknak az iskolai falain belül és kívül is képviselniük kell a környezettudatosság értékeit.
László Tibor Zoltán, környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy az ökoiskola neveli fel a jövő környezettudatos állampolgárait. Szerinte az ökoiskola a jövő iskolája. Kiemelte az ökoiskolákban található jó gyakorlatok fontosságát.
Vásárhelyi Tamás kutató biológus, nyugalmazott főmuzeológus a biodiverzitás fontosságát mutatta be.
Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója figyelmeztetett, hogyha nem hagyunk teret a természetnek és mindent elveszünk tőle, akkor nem fogja tudni nyújtani mindazt, amit eddig evidensnek vettünk.
Marosi Katalin, az Oktatási hivatal osztályvezetője A fenntarthatóságra nevelés kompetenciái a pedagógus minősítésben címmel tartott előadást. Elmondta, hogy a Nat-ban kiemelt cél a fenntarthatóságra nevelés, mely komplex módon értelmezhető, és fontos, hogy élménypedagógiára épüljön.
Közös felelősségünk, hogy a munkánk révén mind több tanulónk váljon a környezet és az egészség megóvására érzékeny és a globális felelősségvállalásban is elkötelezett fiatallá, felnőtté. Olyan iskola szeretnénk lenni, amelyben a fenntarthatóságra nevelés átgondoltan és rendszerszerűen hatja át a napi gyakorlatot, és az ökoiskolai hálózat tagjaiként még eredményesebben működhetünk a továbbiakban.
Kiss Józsefné