Kovács-Tajti Marietta

A nevem Kovács-Tajti Marietta, Salgótarjánban születtem 1996.05.16-án, jelenleg is Cereden élek. Az általános iskolai éveimet (2002-től 2010-ig) a ceredi Id. Szabó István Általános Iskolában töltöttem. Csodás évekre emlékszek vissza. Nagyon sokat köszönhetek az akkori tanáraimnak, rengeteg élménnyel és lehetőséggel gazdagodtam általuk. Gondolok itt az osztálykirándulásokra Farkas Lajos Tanár úrral, Betti nénivel a megyei és országos futó és atlétika versenyekre, Mártika nénivel az zeneiskolás fellépésekre, a sok- sok mesemondó és versmondó versenyekre. Az általános iskolát befejezve a Salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába folytattam a tanulmányaimat, közgazdasági szakon. Sikeres érettségi vizsga után, akkor úgy döntöttem, közbeszerzési ismereteket szeretnék tanulni, ami a záró vizsga után teljesen megváltozott bennem, nem éreztem magaménak ezt az utat, és úgy éreztem nem tudnék kiteljesedni ebben. Aztán jött az életemben a váratlan gondolat, és szakmai téren egy váratlan fordulat. A ceredi óvodában kezdtem el dolgozni, ahová egykor én magam is jártam. Eleinte elvégeztem egy Pedagógiai asszisztens képzést, de azt éreztem, ez nem lesz elég nekem. Jelentkeztem Óvodapedagógusnak. Mindeközben megházasodtam és 2022-ben, már Kovács-Tajti Mariettaként szereztem meg a diplomámat az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusán. Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, ha meghallom: ,,Csókolom Marietta Óvó néni’’ .