Kovács Boglárka

 

Cereden élek. Tanulmányaimat a Ceredi Id. Szabó István Általános Iskolában kezdtem. Nagyon sok kedves emlékem van a ceredi iskolából, ilyen emlék a különböző sportversenyek, mese- és versmondó versenyek, elsősegélynyújtási versenyek, a farsangokon való konferálás. Szerettem részt venni az iskola különböző szakkörein is, nagyon örültem, amikor a diákönkormányzat elnöke lehettem. Óvodás korom óta nagyon szeretem a gyermekeket, ezért mindvégig olyan szakmát szerettem volna, ahol velük foglalkozhatok. Aztán 7. osztályos voltam, amikor ez változott, ugyanis ekkor rendőr szerettem volna lenni. Ezért a 8. osztály után a Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat informatika-rendészet szakon. A 12. osztály elvégzése után jelentkeztem a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába, ahova sikeres felvételt nyertem. Azonban kis idő elteltével úgy éreztem, nem a saját utamat járom, és szeretnék valami mást csinálni. Ekkor hazajöttem, és másnap jelentkeztem gyógypedagógiai asszisztens képzésre. Ennek az elvégzése után felvételt nyertem az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusára, óvodapedagógus szakra. 2 hónap múlva elkezdtem dolgozni a Ceredi Gesztenyéskert Óvodában mint gyógypedagógiai asszisztens. Ezután a Pétervásárai Napköziotthonos Óvodában folytattam munkámat, majd újra visszakerültem a Ceredi Óvodába, ahol jelenleg is dolgozok. 2022-ben hivatalosan is óvodapedagógus lettem, ami nagy büszkeséggel tölt el. Úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy ezt a szakmát választottam!