Molnár Alex
3. osztályos tanulóként kerültem a ceredi Id. Szabó István Általános Iskolába. Innen 2015-ben ballagtam el. Öröm volt naponta belépni és olyan tanítók között lenni, akik türelemmel adták át tudásukat nekünk. A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskolába folytattam tanulmányaimat, majd leérettségiztem. A középiskolás évek alatt egyre csak erősödött az érdeklődésem a virágok iránt, hiszem több virág termelésébe is belekezdtem, ami sikeresnek bizonyult. Érettségi után Virágkötő iskolát végeztem, majd virágüzletet nyitottam Cereden, ekkor már egyre nagyobb mennyiségben termeltem krizantémot, kardvirágot és liliomot is. A tanulás és munka mellett aktívan részt vettem a Hagyományőrző Egyesület tevékenységeiben. 2018-ban megkaptam életem legszívhezszólóbb kitüntetését az “Akire büszkék vagyunk” díjat. Az élet egy új lehetőséget hozott számomra, ami szeretett falumtól távol sodort, így Kaposvárra költöztem. A virágtermelést itt folytatom a helyi és éghajlati kedvezőségei miatt. Nem telt el 1 év költözésem után, egy új virágüzletet nyitottam Dombóváron, ami mai napig kiteszi a mindennapjaimat. Habár már nem élek Cereden, napi szinten eszembe jut egy-egy gondolat, mit is köszönhetek a volt iskolámnak, tanáraimnak és annak a sok embernek, akik támogattak a céljaim elérésében. Szívem egy darabja örökre oda húz, még akkor is, ha nem ceredi születésű vagyok, örökre a szülőfalum marad!