Szurok Judit

 

Az általános iskolát követően tanulmányaimat a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban folytattam, 5 éves angol nyelvi előkészítő szakon. Akkoriban emlékszem, féltem, hogy angoltudás nélkül vajon biztosan jó választás lesz-e ez a képzés, de most már tudom, hogy a legjobb döntés volt és nem is kerülhettem volna jobb helyre. A középfokú angol nyelvvizsgát már a második évben megszereztem és több tárgyból előrehozott érettségit is tettem, így jóval könnyebb volt az 5. év végén teljesíteni a maradék tárgyakat. Nagyszerű embereket ismerhettem meg, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, osztálytalálkozókat szervezünk vagy ünnepekkor találkozunk még akkor is, ha éppen valaki a világ másik végén éli már az életét. A gimnáziumi éveket követően, édesanyám nyomdokaiba lépve a Corvinus Egyetem Igazgatásszervező alapszakára felvételiztem. 2009-ben kezdtem meg ott a tanulmányaimat és az alapszakos diplomámat 2012-ben szereztem meg, már a jogutód Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán. Ezt követően ugyanitt felvételt nyertem mesterszakra is és 2014-ben szereztem meg a mesterdiplomát. Már a mesterszak évei alatt, 2013-tól gyakornokként dolgoztam, az akkori Magyar Gazdaságfejlesztési Központban és a mesterdiploma megszerzését követően teljes állásban folytathattam ott a munkát, mint pénzügyi referens. 2014 nyarától tehát pénzügyesként, az akkor már Nemzetgazdasági Minisztériumban, az Európai Unió által finanszírozott pályázatok ellenőrzésével foglalkoztam, ellenőrként, majd később főellenőrként. Munkámból adódóan a képzés/továbbképzés nagy fontosságú, így 2017-ben közigazgatási szakvizsgát tettem, majd 2023-ban elvégeztem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által indított fejlesztéspolitikai szaktanácsadó képzést. Kimondani is sok , de most már több mint 11 éve vagyok a közigazgatásban és 2022 januárjától jelenleg is, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban, pénzügyi osztályvezetőként dolgozom. 10 fő mindennapi munkáját koordinálom és irányítom azzal a sok éves tapasztalattal, amit itt elsajátítottam, és amit igyekszem folyamatosan továbbfejleszteni. Azon az úton, amit eddig bejártam, a ceredi iskola indított el és az ott eltöltött évekre mindig jóérzéssel gondolok vissza. A palóc mesemondó versenyek, a farsangi előadások, a zeneiskolai élmények, Ági néni délutáni képzőművészeti szakkörei mind hozzáadtak ahhoz, aki ma vagyok. Úgy gondolom, hogy az eddig elért sikereimet a rengeteg tanulás, munka, szorgalom és kitartás alapozta meg, ugyanakkor a családom támogatása nélkül biztosan nem jutottam volna el oda, ahol most tartok, amiért örökké hálás leszek nekik és sosem fogom elfelejteni, hogy honnan indultam.