Cene Krisztián

 

Tanulmányaimat még az akkori Ceredi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdtem. 1986-tól 1994-ig koptattam kis falum sulijának padjait. Később az ózdi Bródy Imre Műszaki Szakközépiskolában szereztem érettségit, majd ipari elektronikai technikusi bizonyítványt. Itt szerettem bele az erőemelő és testépítő sportágakba, amik 20 éven át elkísértek életem során. Az Ózdon eltöltött évek után Salgótarjánban a Kodolányi János Főiskola kihelyezett tagozatán szereztem szoftverüzemeltető, majd gazdasági informatikus szakképesítést. Ezután csöppentem bele a dolgozó felnőttek világába. Munka mellett, a Miskolci Egyetem levelező képzésén ipari automatizálás és kommunikáció szakon villamosmérnöki diplomát szereztem. Ezután elvégeztem egy villanyszerelő tanfolyamot is. Életem során rövidebb ideig dolgoztam építőiparban, elektrotechnikai gyártóiparban, autó javító egységben, kereskedelemben. Végül az informatikában találtam meg önmagam. Hosszabb ideig építettem, és karbantartottam informatikai hálózatokat, javítottam számítástechnikai és irodatechnikai eszközöket. Jelen pillanatban már 10. éve a MÁV-Volán csoportnál tevékenykedek informatikai területen. Pár éve értékesítési és utastájékoztatási rendszerek üzemeltetésével és javításával foglalkozom. Mellékállásban időnként villanyszerelésre és informatikai eszközök javítására vállalkozom. Emellett szeretek autót szerelni, barkácsolni, kipróbálni, tanulni új dolgokat. A zene sem maradhat ki az életemből. Jó volt a ceredi általános iskolába járni. Sok kedves emlékem van a régi suliról. Elég jó osztályunk volt. Sok iskolatársammal mai napig tartom kapcsolatot. Ha össze fúj minket a szél, mindig van egymáshoz néhány vicces szavunk és utána jó kedvvel búcsúzunk el egymástól, és várjuk a következő találkozót. Mai napig Cereden élek kis családommal.